Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Itt éppen az egyik jelenetet veszik fel!

A "sellőfelsőt' jól meg kell igazítani, hogy ne mozogjon a lányokon.

No meg a sellőrfarkat is.

A lányokat 3-4 ember segíti a vízbe.

 

Reggel nagyon hideg a víz, s a lányok biztos nagyon fáznak a hideg vízben. Nézd meg Cleo arcát

Sellőfarok, uszony

      " Szóval úgy 10 másodperccel az után, hogy vízhez érünk, uszonyunk nő, és ahogy megszáradunk el is tűnik" - ezt mondta Rikki a legeslegelső részben.

    A sellőjelmez úgy készül, hogy először megmérik a lányokat, kiöntik gipszből a őket , megvárják , amíg megszáradnak. A farok feje szintén így készül, és ugyanabból az anyagból. Miután megszárad a gipszfarok, akkor elkezdik festeni, tervezgetni, jó aprólékosan, ezért tudnak a lányok olyan jól úszni a vízben. A sellős jelenetek előtt segítenek nekik , a jelmezen van egy alig látható cipzár, amit felhúznak, és pár apró csat, amit becsatolnak, majd az emberek begurítják (vagy ezen a képen éppen beviszik) a vízbe őket. Amikor a vízből kijönnek , akkor is segítenek a sellőjelmezt levenni. Így ők jóval meggyorsítják ezt a folyamatot.

 

Mint azt már mindenki jól tudja, minden uszony pikkelyes. De A lányok uszonyai nagyon szépen meg lettek csinálva. A jelmezkészítők kitettek magukért, az biztos. A színük olyan sárgás barna féle, ami a fényben csillog (ha észrevettétek. Gondos és szép munka.

 

Az uszonyokkal közlekedni sem volt könnyű. A lányok menni nem tudtak, ezzért  cipeltetni kellett őket. Egy sellőt 4-en 5-en bírják el.

 Itt meg Cleo-t szállítják!

 

Így néz ki közelről az uszony vége:
Nos, tényleg nagyszerű munkát végeztek az emberek!